Ízelítő a Ligna Hannoverről
Tech for Wood 2011
A LIGNA HANNOVER újdonságai Sopronban
A faipar világújdonságait hozták el és ismertették a május végi – június eleji hannoveri Ligna kiállításon bemutatkozott nemzetközi cégek hazai képviselői a soproni egyetemisták és oktatók, az érdeklődő szakemberek számára az október 13-án megrendezett Tech for Wood – Újdonságok a Ligna Hannoverről című rendezvény keretében.
A fafeldolgozó ipar legújabb fejlesztéseiről szóló előadások mellett az Erzsébet-kerti új épület aulájában termékbemutatók színesítették a programot.
A rendezvényen részt vevő 12 cég – ennél még több márka képviseletében – átfogó képet adott a faipari technológiák gép- és szerszámipari, ragasztástechnikai újdonságairól, valóban a holnap, holnapután lehetőségeit mutatva be ágazatunk leendő mérnökei számára. Jó alkalom volt ez azok számára, akik meglátogatták a rendezvényt, hogy az elméletben tanultakat gyakorlati ismeretekkel egészíthessék ki, egyúttal megismerkedjenek a hazai faiparban tevékenykedő cégekkel, leendő partnereikkel, kollégáikkal.
Az elméleti képzés és az ipari, kereskedelmi szereplők szorosabb kapcsolata még további lehetőségeket rejt magában, reméljük, a jövőben rendszeresebbé válnak hasonló rendezvények.
Bemutatásra került termékek és a rendezvényen részt vevő cégek:
- Fókuszban a zajcsillapítás – zajcsillapított körfűrészlapok (AKE Hungária Kft.)
- Flexibilis megmunkálási lehetőségek – Format–4 Profit H30 ablakgyártó CNC-gép (Felder Group)
- Ablakgyártás Biesse CNC-megmunkálóközponttal – a Rover C WMS ablakgyártó CNC-központ (Formance Kft.)
- Új technológiák a faipari ragasztásban – Technomelt Supreme új generációs ömledékragasztó (Henkel Magyarország Kft.)
- Lamello-újdonságok – Lamello Top21 nútmaró gép STEP MEMORY SYSTEM szabadalommal; Clamex oldható kötőelemek legújabb típusa, a Clamex P; hengeres fa csapolásához kifejlesztett Veritas csapmaró szerszám; Arbortech Mini Carver kézi faragógép (Kentech Kft.)
- Leuco – Egyedi élmegoldású P-System élmaró és falcmaró szerszámok (Oertli Kft.)
- Stanley Black & Decker portfólió – Kisgépek és kéziszerszámok (Stanley Black & Decker Hungary Kft.)
- Stanley kézivésők és különleges minőségű gyaluk, továbbá az asztalosmunkában nélkülözhetetlen, praktikus szorítók
- Bostitch márkájú tűszegezők, ipari nagyszegezők
- DeWalt Li-ionos gépcsalád
- Stanley kézivésők és különleges minőségű gyaluk, továbbá az asztalosmunkában nélkülözhetetlen, praktikus szorítók
- Egy lépés: alapanyagból végtermék: IMA BIMA CUT
Tetőszerkezetek egyszerűen: Essetre Techno One (Iwood Kft.)
- Új lendületet adunk a gyártási folyamatainak – Rip-Tec Technológia (Leitz Hungária Kft.)
- Homag-újdonságok a Lignán (Lignomat Kft.)
- Fűrész-raktár kombináció
- Kompakt nesting megmunkáló
- Új térbeli CNC-megmunkálási lehetőségek
- Lézer élzárás
- Fűrész-raktár kombináció
- Az SCM-cégcsoport és gépújdonságai bemutatása (Planet-Gép Kft.)
- Domino XL, a saját csap a múlté – Dominó XL dübelezőrendszer (Tooltechnic System Kft.)
Az előadásokat és termékbemutatók után, a délután folyamán kerekasztal-beszélgetés következett erdész és faipari érdekeltségű résztvevők és a kormányzati döntéshozás és -előkészítés részéről a Magyar Energia Hivatal képviselőjének részvételével. A rendezvény „Vidékfejlesztés és klímavédelem erdőgazdálkodással és fafeldolgozással” címmel zajlott, az új energia-előállítási támogatásokat érintő „METÁR”-koncepció (METÁR: a megújuló és alternatív energiaforrásokból előállított hő- és villamosenergia-átvételi támogatási rendszer) véleményezésének apropóján, középpontban az évek óta sok vitát kavaró, a fa égetése kontra feldolgozása témájával.
Hírforgácsok
[faipar] Minden felsõszekrényhez optimális hozzáférés (videóval) |
[faipar] A világ legerõsebb oszcillálógépe most akkus változatban |
[faipar] Philippe Starck, a meglepetések embere és formatervezõje |
[faipar] Faanyagok modifikálása az NymE Faipari Mérnöki Karán |


